Reinkarnáció a vallásokban

Orfizmus

Orfeusz görög költőről nevezték el ezt a misztikus kultuszt, aki mind elbeszéléseiben, mind tanításaiban híve volt a lélekvándorlásnak. Az ókori Görögországban számos filozófust és tudóst találunk, köztük Pitagoraszt, Szókratészt és tanítványát, Platónt, kiknek erre vonatkozó elméleteik ma is hatással vannak a nyugati filozófiára.

Szókratésztől ered az „Ismerd meg önmagad!” híres mondás.

Platón a következőket írta a lélekvándorlásról: „Tudnod kell, hogy minél rosszabb emberré válsz, annál rosszabb lelkek közé kerülsz, és minél jobb leszel, annál jobbak közé, és az újjászületések és halálok

egymásutánjában azt fogod tenni, és elszenvedni, amit a hozzád hasonlóak.”

Pitagorasz képes volt felidézni előző életeit. Emlékezett, hogy ő volt Euphorbusz, a trójai harcos, Hermotimusz a jós, akit elégettek az ellenségei.

Föníciában volt prostituált, cipruson halász, Trákiában gazdálkodó, és egy kereskedő felesége is.

Az orfikus misztériumok az időszámításunk előtti VI. században azt tanították, hogy az ember részben isteni, részben, pedig ördögi lény. A számos, különböző inkarnáció lehetőséget ad, hogy fejlődésünk során megtanuljuk felszámolni természetünk sötét, ördögi oldalát, és végül teljes mértékben istenivé válunk, ezzel véget ér az újjászületések sorozata.

Több későbbi iskola is alapvető igazságként, tényként kezelte a reinkarnáció tanát. Ilyen volt a gnoszticizmus, az új platonizmus és a hermetizmus. A korai kereszténység körében is jelentős szerepe volt a reinkarnációnak.

Római kultúra

A rómaiaknál egy Ennius nevű költő vezette be a reinkarnáció fogalmát. Azt állította magáról, hogy a híres görög költő, Homérosz reinkarnációja.

Cato a következőket mondja erről: „Az emberek azért születnek különböző tehetséggel, mivel ezt az örökségüket előző életükben szerezték meg.”

Hinduizmus

Talán elsőként az Upanishadokban jelenik meg a Szamszara, az újraszületések örök körforgásának fogalma. A cél, az újraszületésektől való megszabadulás és a teljes boldogság, a Nirvánába való megérkezés, bejutás. Ebben a papok nagy segítséget tudnak nyújtani, ezért a Szamszara megjelenésétől kezdve a brahmanizmus, a papok uralma jelentősen megerősödött. Csak a papok tudták pontosan, milyen meghatározott imák és áldozatok szükségesek a megszabaduláshoz.

Az életben legalább egyszer kijelölt helyeken és meghatározott időben a Gangeszben kell megfürdeni. Ez a fürdés lemossa a bűnöket. Aki Benáreszben hal meg, az megszabadul a Szamszaratól.

A hinduizmussal rokon, bár vele nem azonos áramlatokban, a dzsainizmusban, a szikhizmusban is fő helyet foglal el a reinkarnációról szóló tanítás.

Buddhizmus

Buddha meghagyta tanai között a Szamszara hitét, de kijelentette, a megváltáshoz nincs szükség papi segítségre, a megváltás egyetlen útja a szenvedések okának felismerése és meghaladása. A szenvedés oka a vágy, a megváltás útja a vágyról való lemondás az erkölcsös élet keretein belül.

A tibeti buddhizmusban, a lámaizmusban a reinkarnáció-hitnek központi szerepe van. A két legfontosabb vallási vezetőt, a Dalai Lámát és a Pancsen Lámát két istenember inkarnációjának tartják, akik évszázadok óta mindig új és új testben jelennek meg.

A Tibeti Halottaskönyv, a Bardo Thödol három köztes létet, bardot különböztet meg.

Az első bardo annak a szabadságnak az eufóriája, amelyet a halott érez, hogy megszabadult fizikai testétől. A bardo időtől független, a mi földi időnk szerint másodpercektől évtizedekig, sőt még tovább is tarthat.

A második bardo alatt a halott megjárja a különböző egeket, poklokat, aszerint, hogy hogyan cselekedett életében.

A harmadik bardo a következő fizikai születést sejteti. A test nélküli lélek látja jövendőbeli szüleit, és érzi azt a vonzalmat, amelyet a gyermek érez szülei iránt.

A Tibeti Halottaskönyv liturgiai utasításokat tartalmaz, imaszövegeket, amelyek segítségével a halott mellett állhatnak és segíthetnek neki itt maradt hozzátartozói.

A buddhizmus elterjedt Burmában, Ceylonban, Thaiföldön, Japánban és Kínában. Erős hatást gyakorolt az ott élők halálról vallott felfogására, és a lélekvándorlás, reinkarnáció beépült az emberek hitébe.

Taoizmus

A taoizmusban tisztán és világosan megjelenik a reinkarnáció-hit.

Lao-ce-nél és tanítványainál a következőket olvashatjuk: „Az emberi alakba testesülés mindig öröm forrása. S aztán számtalan változaton átfutva csak a Végtelent figyelni, milyen hatalmas boldogság ez!”

Judaizmus

A szakemberek szerint a zsidó vallásban nem játszott, nem játszik szerepet a lélekvándorláshit.

Ennek ellenére az Ótestamentumban Hióbnál, vagy Salamon király szövegeiben gyakran akadhatunk a reinkarnáció-hitet igazoló részletekre.

A zsidó történetíró, Jozéfusz (Kr. u. 100 körül) a következőket írja: „A tiszta és szent szellemek tovább élnek az égi helyeken, és az idők folyamán ismét leküldik őket, hogy derék, jóravaló testben lakjanak.”

Jozéfusz úgy hivatkozik az újraszületésre, mint aki tudja, hogy az általánosan elfogadott hittétel.

Különösen az esszénusok hittek erőteljesen a lélekvándorlásban.

A misztikus kabbala (Kr.u. 13. sz.) számára is teljesen elfogadott igazság a lélek újraszületése. A kabbalisták is szükségesnek tartják a lélek fejlődését, egészen a tökéletességig, s ők is elégtelennek tartják ehhez az egyetlen földi életet.

Germán kultúra

A germánok hittek a túlvilági életben. Ez az élet hat szférából állt. Az újraszületés ezekből indult el, ezekből az isteni lakokból.

A megtérített germánok még a Kr.u. 7. századig megtartották reinkarnáció hitüket.

Kelta kultúra

Julius Caesar a következőket írja: „A kelta papok, a druidák egyik fő tanítása, hogy a lélek nem hal meg, hanem testről testre vándorolva újraszületik.”

Ebből a tanításból ered a kelta harcosok halált megvető bátorsága a csatákban.

Iszlám

Általában az a hiedelem, hogy a reinkarnáció idegen az iszlámtól.

Ennek ellenére még a Koránban is találunk reinkarnáció hitre utaló szövegeket: „Isten lényeket teremt, újra és újra visszaküldi őket, míg aztán hozzá vissza nem térnek.”

További, ehhez hasonló szövegekkel találkozhatunk más helyen is: „Az ember személye csak maszk, amelyet a lélek kellő időben felvesz, egy darabig hordja, aztán eldobja, hogy újat vegyen fel… Ha teljesen tönkremegy, s olyanná válik, mint egy halcsontváz, a tőle megszabadult, gyógyult lélek újat formál.”

Sok híres perzsa szufi költő, mint például Rumi, Hafiz költeményeikben megéneklik az újraszületés lehetőségét.

A libanoni és szíriai drúzok, akiknek a vallása az iszlámból ered, a reinkarnációt alapigazságnak vallják.

Zoroasztrizmus

Az ősi Perzsiában Zoroaszter vallása dualista volt, szemben a hinduizmussal és a buddhizmussal. Az ő tanai szerint Ahura Mazda, a fény isten harcol Ahrimannal, a sötétség Istenével.

A lélekvándorlással kapcsolatosan a következő idézet jellemző a zoroasztrizmusra: „A nagy Mazda azt, aki jó cselekedetei révén elnyerte kegyét, minden egyes újraszületésekor egyre nagyobb önismerettel és önfegyelemmel ajándékozza meg, azt viszont, aki rosszat cselekszik, olyan rosszal ver meg, amely minden egyes újraszületéskor egyre rosszabb lesz.”

Aki rossz életében, mindaddig újra kell születnie, míg meg nem javul. A jók az ország uralkodóiként vagy magasrangú tisztviselőként születnek újra.

Mithra tisztelete közép-ázsiai kultusz volt, amely a zoroasztrizmusban gyökerezett. A Római Birodalomban a Kr.u. I. században államvallássá emelték. A reinkarnáció tanát a Mithra vallás megőrizte, megtartotta.

Ugyancsak nagy szerepet játszott a reinkarnáció-hit egy Mezopotámiában keletkező, szintén dualista vallásban, a manicheizmusban.

Kereszténység

Alexandriai Kelemen a II. században arról írt, hogy fejlődésünkhöz elengedhetetlen az újratestesülések sorozata.

Az akkori filozófusok, teológusok körében ez elfogadottnak számított. A kereszténység történetében 553-as év fordulatot jelentett, ugyanis a konstantinápolyi zsinat eretnekségnek kiáltotta ki a reinkarnáció tanát, és az erre vonatkozó egyértelmű részeket kitörölték a Bibliából. A Keresztény Egyház kitagadta azokat, akik továbbra is hittek benne. 1274-ben a lyoni zsinat, majd 1493-ban a firenzei zsinat is megerősítette azt, akik ennek ellenére hittek az újjászületésben, eretneknek kiáltották ki, és máglyára vetették.

Azonban tény, hogy a legtöbb egyházi atya hitt a reinkarnációban.

A Keresztény Egyház üldöztetése ellenére az évszázadok során sem sikerült a reinkarnációba vetett hitet eltüntetni. Különböző titkos szekták őrizték a hagyományt. Néhányat, köztük a katarok mozgalmát, sikerült az inkvizíciónak felszámolnia.

A Bibliában mindezek ellenére maradtak utalások a reinkarnációra vonatkozóan.

Máté evangéliumában (11:13-15) Jézus ezt mondja: „Mert minden próféta és a törvény János ideéig prófétált. És ha el akarjátok fogadni: Ő Illés, aki eljövendő volt. Akinek füle van a hallásra hallja meg!”

Majd a másik szakaszban (17: 12) folytatja: „Mondom néktek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, hanem azt tették vele, amit akartak: így fog szenvedni tőlük az Emberfia is.”

János evangéliumában is találunk utalásokat a reinkarnációra. Jézust megkérdezték egyszer a tanítványok egy vakon született emberről: „Mester, ki vétkezett, ez, vagy a szülei, hogy vakon született?”      (János 9.2)

Jézus így válaszolt: „Nem ez vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy láthatóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.”              (János 9.3)